Adott egy csapat végtelenül elkényeztetett, dúsgazdag tinédzser. Az égvilágon semmi nem érdekli őket a celebvilág fényűző életmódján kívül. Így unalmukban betörnek néhány milliárdos híresség házába, hogy ruhákat, táskákat, ékszereket és pénzt lopjanak. Fun fact: ez egy igaz történet.

Sofia Coppola eléggé megosztó rendező, és sokan nem tartják kiemelkedő munkának a The Bling Ringet (a magyar címet nem vagyok hajlandó többször leírni), de szerintem megvan a maga “bája”. Kíméletlenül mutat be egy elcseszett generációt, ahol a korlátlan jólét és kényelem már annyira eltompítja a kiváltságos fiatalokat, hogy egyre abszurdabb eszközökhöz nyúlnak az izgalmak hajszolása érdekében. Angelina Jolie egyedüli irigylésre méltó teljesítményének a férjét és az alakját tartják, a Titok című sikerkönyvhöz imádkoznak reggelenként, unalomból régi barátok kocsiját lopják el, és rá vannak gyógyulva a telefonjukra.

Főszereplőink betörnek többek között Paris Hilton, Orlando Bloom és Lindsey Lohan házába, mégpedig rém egyszerű módon. Interneten megnézik, melyik híresség mikor ad valami távoli városban partyt, google mapsen lecsekkolják a házukat, és indulhat is a kaland. Szinte mindegyik híresség nyitva hagyta az iszonyú értékeket rejtő luxusvilláját (ismétlem: igaz történet), így a kleptomániás tiniknek nem kell megerőltetniük magukat a bejutáshoz.

Persze a biztonsági kamerák felvételei és az árulkodó facebook fotók (ahol a tolvajok legújabb ruhadarabjaikkal és pénzkötegekkel pózoltak) idővel lebuktatják a tetteseket. A pofátlan tinédzserek bármikor beköpnék a másikat, hogy a saját bőrüket mentsék, és a bírósági tárgyalásból is önmarketinget kovácsolnak.

A film egyik legjobb jelenetét Emma Watson szolgáltatja, aki jelenleg ENSZ jószolgálati nagykövet, és elég komoly lépéseket tett a nemek esélyegyenlősége érdekében. Ennek tudatában külön vicces, ahogy a filmben vontatott hangsúllyal, álszenteskedéssel beszél a Vanity Fair újságírójának arról, hogy őt hogyan változtatta meg spirituálisan ez a bűncselekmény, és össze-vissza halandzsázik jótékonykodásról, szegények segítéséről (miközben egy afrikai országot sem tud megnevezni), meg arról, hogy lehet, egy nap majd ő fogja vezetni az országot. Tökéletesen torz tükörképei egymásnak az igazi Watson és az általa játszott felszínes karakter.

Bár a film nem szolgál katarzisélménnyel, nem mond sok újat brutálisan felszínes és magamutogató társadalmukról, azért egy érdekes korképpel szolgál a mai fiatalság egy jelentős rétegéről, akiknek minden gondolata a selfie, kokain, alkohol, márkák, sztárok, botrányok és a fényűzés mindenek felett.