Scorsese és DiCaprio összejöttek, hogy ismét maradandót alkossanak, úgyhogy nagyon vártam ezt a filmet. A trailer zseniálisra sikerült, ezért is fájt nagyon, amikor a premiert egy hónappal arrébb tolták, az ünnepek után pedig rohantam is a moziba megnézni A Wall Street farkasát.
Az igaz történeten alapuló film Jordan Belfort egekbe emelkedéséről és onnan való lezuhanásáról szól. Belfort első munkanapja brókerként az 1987-es tőzsdekrach idejére esik, ám ő nem adja fel a rengeteg pénzről szóló álmait, ezért manipulációs készségeit egy félig-meddig illegális, centes részvényeket áruló kis irodánál kamatoztatja. Hamar meglátja a lehetőséget az értéktelen papírok eladásában, hiszen a naiv munkásembereknél könnyebben senkit nem lehet átverni. Pár új és régi ismerőssel céget alapít, amellyel elképesztő pénzeket szakítanak percenként, természetesen a vásárlóik kárán.
Scorsese filmje bemutatja a brókerek elképesztő állatias világát, ami körülbelül ezekből az alkotóelemekből épül fel: pénz + szex + drog + pénz + alkohol + szex + pénz + drog + pénz + pénz + pénz. Nem túl bonyolult, de elég brutális ezt a világot órákon át nagyvásznon figyelni. Azon kívül, hogy megszámlálhatatlan meztelen nő jelenik meg a színen és felfoghatatlan mennyiségű kokain tűnik el emberek orrában, azért van egyéb történés is a filmben.
Tény, hogy a játékidő egy jelentős része nem más, mint egy eszeveszett partymontázs, ami pörgősnek pörgős, de engem nem igazán fogott meg. Nem tudom pontosan milyen hatást kellett volna kiváltania belőlem, de én képtelen voltam felhőtlenül szórakozni ezen a világon. Nyilván hozzátesz a dologhoz, hogy nő vagyok és vannak elveim meg ilyesmik, de egyszerűen egy-két humoros részt eltekintve nevetés helyett inkább szorongó érzés fogott el. Ezért a film első felében kissé csalódottnak éreztem magam, de aztán szerencsére megkaptam, amit akartam.
Amint elkezd Belfort kártyavára összedőlni, úgy válik igazán izgalmassá és szatirikussá a film. A kétségbeesett Belfort homárokat dobál a távozó FBI ügynökök után, néma párbeszédet folytat egy fifikás svájci bankigazgatóval (Jean Dujardin), reggelire három pohár hideg vizet kap az arcába kirakatfeleségétől (Margot Robbie), emberekre szikszalagozza a pénzét, hogy el tudja szállítani az országból, és bénultra drogozza magát. Utóbbi rész egyébként messze a legjobb jelenet a filmben: DiCaprio olyan magánszámot ad elő, hogy az egyszerűen elképesztő. Nem elég, hogy nyáladzva, kúszómozgásban jut el az autójáig, de utána filmbeli legjobb barátjával és üzleti partnerével Donnie Azoffal (Jonah Hill) előadják minden idők egyik legjobb filmes „verekedését”. Ennek a jelenetnek minden snittje aranyat ér.
Szóval az elvadult partizások helyett én inkább élveztem a szánalomra méltó csaló lassú és ironikus zuhanását a mélybe. Persze valahol az is vicces, hogy bár az igazi Belfort igen sok törvényt szegett meg, mégis kevéssel megúszta és most a film miatt még jól meg is gazdagszik a csalásáról írt könyvén. Basszus, vannak, akik egyszerűen nyertesnek születnek.
A Wall Street farkasa kissé hosszú (három óra) de elképesztően vicces, inkább férfiközönségnek szánták, de alapjában mindenki számára remek szórakozás. Ha pedig DiCaprio nem kapja meg ezért a szerepért az Oscar-díjat… az kit érdekel, így is ő most az egyik legnagyobb színész Hollywoodban.
