Újra itt a december, és ezzel eljött a karácsonyi készülődés ideje is.

Ennél klisésebb mondatot, talán nem is írhatnék, esetleg a Békés Boldog Ünnepeket kifejezés még jobb példa erre. Pedig, ha jobban belegondolunk, ebben az időszakban semmi békés sincs, főleg az előkészületekben, ami a rohangálás boltról-boltra és az - „Úristen elfelejtettem!”- vagy az - „Elfogyott!”- esetek között ingázik.

Valamelyik nap elgondolkoztam azn, hogy az emberek társadalmi beidegződésként tekintenek a karácsonyra még akkor is, ha ezt észre sem veszik. Hiszen mindennek a megszokott menetrendben kell menni, karácsonyfával és ünnepi ebéddel, stb.

Tudom, hogy ez egy kissé szokatlan megközelítés, de ha elvonatkoztatunk a megszokottól, akkor rájöhetünk, hogy mi emberek mégis milyen furán néznénk valakire, ha nem december 24-25-26-án ünnepelne - vagy tovább megyek - egyáltalán nem tartaná meg az ünnepeket, csak élné a megszokott mindennapjait és kihagyná az egész hercehurcát. És itt nem a vallási különbségekről beszélek.

De szerencsére, én nem így voltam ezzel, és decemberre egy olyan könyvet választottam, ami rengeteget beszél arról a személyről, akinek mi a születését ünnepeljük karácsonykor.

Egy olyan könyvet, amit milliók olvastak, és ami rengeteg vitatott kérdést szült. Dan Browntól A Da Vinci - kódot.

Mondanom sem kell, hogy amikor ez a könyv megjelent, bombaként robbant és igen felzaklatta még a legnyugodtabb kedélyeket is. Viszont én itt és most nem szándékozom belemenni a vallási és történelmi vitába, mert az oldalakon át húzódhatna.

Azt akarom elmondani nektek, hogy nekem miért tetszett ez a könyv.

Mikor megkaptam a szüleimtől már láttam a filmet, de sokkal jobban érdekelt a leírt változat, ami olyannyira többet nyújtott, hogy azt korábban el sem tudtam képzelni. Napok alatt kiolvastam és válaszokat kerestem. Válaszokat mindarra, amit megtudtam. Mikor végeztem a könyvvel utánanéztem a benne megírt festményeknek, helyszíneknek, adatoknak és nagyjából mindennek. Mondhatni fanatikus lettem. Engem egyáltalán semmi sem zavart, amit mások emlegetnek ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy a karakterek nem kidolgozottak, hogy a párbeszédek bugyuták, meg ehhez hasonlók. Szerintem kellőképpen hitelesen van ábrázolva benne mindaz, amit az író át akart adni. A már megjelent Angyalok és Démonok című könyvének méltó folytatása és izgalommal várom a további részeket, amelyek Robert Langdon izgalmas életébe kalauzolnak el. Mindkettőből készítettek filmet, amelyek eléggé jók - filmes adaptációkhoz képest - de azt javasolnám, hogy ha az eredeti történetre vagyunk kíváncsiak, arra, ami magába szippant és elvarázsol, akkor olvassuk el mindenképpen a könyveket is.

Most nem fogom elmondani a történetet, mert gondolom, mindenki tudja miről is szól, vagy legalább a filmet látta. De aki még nem olvasta és a filmet sem látta az ne hagyja ki, olvassátok el, tényleg megéri! Szerintem nyugodtan adhatnák ezt kötelezőként mondjuk tizenkettedikben, esetleg éppen akkor, amikor történelemből, vagy irodalomból ezt a témát érintik az iskolában. Sokkal érettebb és izgalmasabb vitákat lehetne róla tartani irodalomórán, mint a mostani kötelezőkkel. Na, majd írhatnánk ezzel kapcsolatban egy petíciót is. Új kötelezőket, új élményeket!

Dan Brown példaképemmé vált és megerősített abban a hitemben, hogy ha egy könyv nem csak az olcsó közhelyekkel és az eladási számokkal foglalkozik, hanem tanítja, de egyben szórakoztatja az olvasóit s így az írás igaz szeretetét érzed benne, attól lesz igazán jó.

Jó olvasást hozzá és kellemes ünnepeket!

Tina