Adott egy híres Broadway musical, amit most megfilmesítettek. Főszerepben Meryl Streep. Mellékszerepekben csupa jófej és tehetséges színészek: Emily Blunt, James Corden, Anna Kendrick, Chris Pine, Johnny Depp. A történetben híres meseszereplők történetfonalai futnak össze kalandos módon, és a hagyományos ábrázolástól eltérően, itt előkerül az összes mesehős jellemhibája. Mindenki énekel látványos díszletek között. Soha nem gondoltam volna, hogy ezek után nekem nem fog tetszeni ez a film.

A Vadregény rövid története: Pék (James Corden) és Pékné (Emily Blunt) szomorú, mert nem érkezik a várva várt gyermekáldás. Kiderül, hogy a gonosz boszorka (Meryl Streep) átkozta el őket, de most alkut ajánl a házaspár számára. Pár napon belül be kell szerezniük egy kukoricasárga hajtincset, egy aranyszínű cipellőt, egy tejfehér tehenet és egy vérvörös köpenyt. Ezek összegyűjtéséhez azonban be kell menniük a nagy, végtelen és nyomasztó erdőbe. A tárgyak természetesen mind ismert mesék történeteihez vezetnek. Hamupipőke elszökik a herceg báljába aranyszínű cipőjében; Aranyhaj egy ajtó nélküli toronyban raboskodik;  Piroska vörös köpenyében a nagymamájához tart; Jancsi pedig útra kel, hogy eladja Riska nevű tehenét a piacon. Minden szereplő kénytelen az erdőbe menni célja eléréséhez, így folyton folyvást egymásba botlanak, hol segítenek társaikon, hol átverik a másikat. Egyesek szerelembe esnek, mások fogadást kötnek, szóval zajlanak az események.
A film felénél elérünk az első csúcspontra, ami az átlagos meséknél a Happy End. Ám ez a film folytatódik, és beleláthatunk, milyen is a valóságban a Boldogan éltek, míg…

Rengeteg potenciál van ebben a történetben, a „vigyázz, mit kívánsz” tanulságára épül, illetve sokat játszik az erdő=saját tudatalattink, elfojtott vágyaink és gondolataink helye metaforával. A másik izgalmas újragondolás a mesehősök hiteles emberként való ábrázolása: Piroska, a tolvaj, aki keresi a bajt; Hamupipőke, aki igazi tinilányhoz méltóan nem tudja eldönteni, kit és mit akar; a Herceg, akit őszinteség helyett bájgúnárságra neveltek; a Pék, aki mindenáron apa akar lenni, de a legelső nehézségnél elhagyná a gyerekét; és így tovább. Mindenki a saját démonjaival küzd, és komoly jellemfejlődésen megy át az erdőben töltött napok alatt.

Jók a színészek, érdekes és egyedi a történet, hol romlik el akkor a film? Nos, a két legnagyobb kritika, ami a filmet érte, teljes mértékben helytálló:

1. Behatárolhatatlan a célközönség, gyerekeknek túl felnőttes (megcsalás, halál és egyéb komoly témák miatt), a felnőtteknek pedig túl szájbarágósak a tanulságok.

2. Nem elég jók a dalok.
Utóbbit kifejtem kicsit, Stephen Sondheim (Sweeney Todd) írta a zenéjét, aki nagyon elismert név a szakmában. Mégis alig vannak fülbemászó, felemelő, erős érzelmeket kiváltó dalok. A filmben alig hallható párbeszéd, főként énekelnek, a dalok viszont nem elég változatosak és dinamikusak ahhoz, hogy ne unjuk el magunkat félúton. Összehasonlításként a Nyomorultakat vettem, ahol szintén több mint két órán keresztül énekelnek egy elég depresszív történetben, mégis végig izgalmas és élvezetes marad.
A film első felében még sok a humor, amely főleg az ismert karakterek kifigurázásán alapul, de egy idő után az egész elmegy az ellenszenv irányába, és egyre kevésbé tudunk drukkolni a szereplőknek.

 Miért nézd meg?

• Mert Meryl Streep végre igazán megmutathatja, milyen hihetetlen hangja van.
• Chris Pine lubickol a beképzelt herceg szerepében.
• Profi színészek alakítják hitelesen a kedvenc meseszereplőidet.

Miért ne nézd meg?

• Két óra tömény éneklés, szinte végig egy helyszínen, és a dalok sem olyan jók.
• Néhol teljesen el lehet veszíteni a történet fonalát.
• Összetöri a gyermeklelked.

 Rácz Viktória