Végéhez ért egy filmsorozat, amely új divathullámot indított el, és pozitív hatása talán nem merül feledésbe a későbbiekben sem. Az éhezők viadalának köszönhetően kaptunk végre egy hősnőt, aki (a magyar fordítással ellentétben) nem kiválasztott, nem rendelkezik különleges képességekkel, de nagyon tud küzdeni, és ezzel akaratlanul is egy forradalom szimbólumává válik. Fokozatosan kell felnőnie a feladathoz, amit sosem akart vállalni, és olyan traumákon megy keresztül, amelyek nem egyszer térdre kényszerítik, ám ő mindig újra talpra áll. Természetesen lehet utálni és lenézni Az éhezők viadala könyvekből készült filmeket, közhelyesnek és komolytalannak nevezni, de én tartom magam a véleményemhez, hogy ezek a filmek igenis megérdemelten foglalják el előkelő helyüket a tömegkultúra trónján. Mert attól, hogy valami népszerű, még nem igénytelen, attól, hogy valami fiataloknak szól, még nem gyerekes, és attól, hogy valami más műből is merít ötletet, még nem utánzat.
Az éhezők viadala bár könyvben trilógia, az utolsó könyvet két részre bontották a filmesek, követve a Harry Potter-hagyományt. Ezt a nyilvánvalóan pénzéhes lépést rengetegen támadják azóta is, én mindvégig úgy voltam vele, hogy inkább nézem két részben és részletesen kifejtve egyik kedvenc történetemet, mint összecsapva. A kiválasztott első részét kifejezetten szerettem, nem éreztem vontatottnak vagy izzadságszagúnak, végig feszült volt, jó ritmusú, tele érzelemmel. Sosem gondoltam volna, hogy az időhúzást pont a finálénál fogom megérezni.
A negyedik rész ott kezdődik, ahol a harmadik abbamaradt: Katniss épp gyógyulgat a lelki és testi traumából, ami akkor érte, amikor Peeta megpróbálta megfojtani első találkozásuk alkalmával. A fiúból fegyvert faragtak a Kapitóliumban, és szent meggyőződése, hogy Katniss a legnagyobb ellenség. Mindeközben a háborús helyzet egyre fokozódik, és Katnissnek hamar rá kell döbbennie, hogy könnyen elmosódik a határ a jó és a rossz oldal között, és az ártatlan tömegek halála elkerülhetetlen. Nem viseli el többé a szónok szerepet, nem akar több propagandavideóban pózolni, egy célja van: megölni Snow elnököt. Elege van a várakozásból, így magánakcióba kezd, ám természetesen a forradalom jelképe nem tűnhet el csak úgy szem elől, kap maga mellé egy csapatot (köztük Gale-t és az enyhén szólva instabil Peetát), hogy minden mozdulatát kamerával rögzíthessék. Snow sem tétlenkedik, és a kiürült Kapitóliumból egy újfajta Éhezők viadala arénát készít, tele kreatív halálos csapdákkal.

Az utolsó rész nem volt rossz, de legnagyobb bánatomra, csalódást okozott. Míg a hosszú elmélkedések a háborúról és a manipulációról az előző részekben megállták a helyüket, itt már érezhetően túl lett tolva a rengeteg sötétben való üldögélés és hosszas párbeszéd. A filmben ismét jól működött a feszültségkeltés és az akciójelenetek is, de mindegyik után bekerült pár drámai jelenet, amely már egyre kevésbé tudta kiváltani a kívánt hatást. Elképesztő látványvilágot ígértek a készítők, ám a Kapitólium kinézete a filmben teljesen középszerű és szürke, éles kontrasztban áll az extravagáns színkavalkádot viselő embereihez képest. Nem ilyen várost képzelnék hozzájuk. A romantikusnak és szentimentálisnak szánt jeleneteket pedig ebben a részben sikerült olyan szerencsétlenül beletuszkolni a történetbe, hogy a nézők általában felhorkantak a moziban meghatódás helyett. (Ja, és az „Always” örökre Perselus Piton szava lesz, szóval nem ér lopni.)

Természetesen nem véletlen állítom, hogy ez nem egy rossz film, tényleg tele van olyan hatásos és profin kivitelezett jelenetekkel, mint amit az elődöktől megszokhattunk. A színészek még mindig odateszik magukat, Jennifer Lawrence-t (Katniss) nem győzik dicsérni a kritikusok (teljesen jogosan), Donald Sutherland (Snow elnök) és Julianne Moore (Coin elnök) is elképesztőek, és jó látni, hogy két ekkora színészóriás mennyire komolyan veszi a szerepét ebben a „tini-fantasy”-ben. A mai problémás, összetett és egyelőre megoldhatatlannak látszó geopolitikai helyzetben érdemes kicsit továbbgondolni a látottakat (vegyük példának Snow beszédét arról, hogy a barbár lázadókat nem engedhetik maguk közé, hiszen azok nem képviselik a Kapitólium értékeit, és nem is értik meg az életvitelüket), a film végi fő csavarról nem is beszélve. Ez a történet nagyon sokat elárul az emberi természetről, a politikáról (főként a diktatúrák működéséről), és a háború morális kérdéseiről. Katniss Everdeen többrészes kalandja tényleg epikus történet, csak az utolsó rész egy fél órával lehetett volna rövidebb és feszesebb.