Kérdés: Ifjúsági regény, ami gimisekről szól?

Válasz: Na, most hagyj engem békén...

Ismerős? Hah. Azt hiszem, így huszonegy éves fejjel nyugodtan kijelenthetem, hogy már nem nekem szólnak ezek a könyvek. Biztosan így is van, de engem pont nem érdekel, hogy melyik könyv melyik korosztálynak szól. Ha el akarom olvasni, akkor elolvasom. Ennyi.
Már pedig elolvasom az ilyen regényeket és könyveket, mert ha visszagondolok én is voltam tini, és akkor egyáltalán nem olvastam ilyeneket. Lehet, hogy számomra épp ebben van ezeknek a könyveknek a varázsa. Nem akkor olvastam, amikor annyi idős voltam, hogy konkrétan magamra vehettem volna a benne leírtakat. Gyönyörű csel.

D. A. C.

Azt hinnéd, hogy valami frappáns és igazán találó valaminek a rövidítése. Nem. De ez legyen a legkevesebb. Esküszöm, nem sokszor küzdök meg a regényekkel. Hát ezzel bepótoltam. Az első rész eleje annyira lassú és annyira unalmas, hogy majdnem feladtam. Kicsin múlott. Azt hiszem, ha nem lenne a fogadalmam, miszerint nem hagyok félbe könyvet, akkor nem olvastam volna ki.
És akkor nagyon dühös lennék, ha a kezembe akadt volna a második rész. 
Ugyanis megérte leküzdeni az első száz oldalt, ami amúgy majdnem a fele (!), mert a vége kimondottan jó. Nemcsak, hogy jó, hanem élvezhető is. Eddig nem ismertem Kalapos Évát, de a történet végére annyit fejlődik az írás, hogy az bárkinek feltűnhet. Persze ezzel együtt is, ha az első részt pontoznom kellene, azt mondanám: 5/2. És akkor még kedves voltam. Nagylelkű.

Hogy miért?

1.       Az írónő láthatólag nem döntötte el, hogy akkor ez most egy magyar regény, magyar háttérvilággal, vagy egy magyar regény, amerikai háttérvilággal. Mert tele van amerikai közhelyekkel és klisékkel.
2.       Zsúfolva van angol kifejezésekkel. Nem, tényleg nem lenne baj, mert tudom, hogy így van mostanában, de itt zavaró. A kevesebb néha több. Ugyebár.
3.       Hol itt a szerkesztő munkája? Miért kell 100 – 120 oldal rizsa és szörnyen unalmas semmi, mielőtt bármi is történne? Miért nem lehetett ezt jobban meghúzni? Max. eggyel kevesebb kötetes lenne a sorozat.
4.       Hiteltelen karakterproblémák.

Miért a két pont?

1.       Sorozat. Ergo van hely a karakterfejlődének, ami minden karakteren csak javít.
2.       Olvasható a fejlődés, mint cselekményileg, mint az írásmódon.
3.       Sokkal hitelesebb, és milliószor jobban megírt (még így is), mint egyes tucat könyvek, amelyek mostanában a polcokra kerültek.
4.       Humoros és valóban a fiatalokhoz szól.
5.       Harry Potter és Gyűrűk Ura utalások vannak benne.
6.       A második részt megszerettem.

Akkor lépjünk túl az első részen, amiben a legjobb az, hogy megismertük a szereplőket, az alaphelyzetet és kaptunk egy kis élvezhető cselekményszálat. És foglalkozzunk a másodikkal. Mert az ezerszer jobb. Nem is értem. Nyugodtan lehetett volna ez az első rész, mondjuk még plusz hatvan oldallal, amiben benne van minden jó előzmény. De nem én vagyok a szerkesztő, úgyhogy át kell szenvednünk magunkat egy teljesen felesleges első részen. Ha nem tesszük meg, akkor kérdezzünk meg valakit, aki elolvasta, hogy miről szól nagyvonalakban (max. 15 mondatban össze lehet szedni), és nem veszítünk semmit.

Szóval a lényeg; a teória, miszerint a második rész sosem éri el az első szintjét, itt megdőlt. A rázós utakon milliószor élvehetőbb és jobb, mint Az egy új élet. A harmadik könyv pedig, a Kéz a kézben pedig mindkettőt felülmúlja.

Sokkal több és jobb humor van benne, nem is beszélve arról, hogy a karakterek mennyit fejlődnek! És a cselekményszál! Érdekes, ugyanakkor még mindig tartalmaz nem magyar vonatkoztatásokat, de itt már érezni lehet, hogy ez a mai társadalom változásának köszönhető. Hiszen ténylegesen majmolunk mindent, ami külföldi. Akkor miért ne lehetne az életünkben „külföldies” mozzanat? Jó, még mindig erősnek hathat a főszereplőnk; Fellegi Flóra, tizenéves öccse Gergő és az ő problémája vagy cselekvései. Viszont! Itt megjegyezném, hogy ha valakinek van (nekem van), ilyen idős öccse, az pontosan tudja, hogy hiába tűnik elnagyoltnak és eltúlzottnak, na meg hihetetlennek Gergő „esete” és baráti köre, nem az. Talán egy kissé lehetett volna idősebb igen, egy max. másfél évvel. Vagy épp a barátai lehettek volna egy-két évvel fiatalabbak. De sajnos ez van, a mai tizenhárom éveseknek igenis vannak ilyen „barátaik” akik kihasználják őket. Szerintem nem ez a legnagyobb hiba és még hibaként sem nagyon emlegetném, ugyanis a mai „gyerekek” már nem maradnak olyan sokáig gyerekek, mint a régebbi korosztályok. Jó, nem azt mondom ezzel, hogy minden második gyerekkel megtörténik az ilyen, de nem is egyedi eset. Szóval én ezt, sokakkal ellentétben elhittem az írónőnek. A főszereplő nem lett kimondottan a kedvenc karakterem a könyvben, de sok másik esettel szemben nem szörnyen idegesítő és vannak szerethető tulajdonságai. Persze, azt is érdemes megemlítenünk, hogy a főszereplő családjának háttere, na meg az, amin keresztülmentek igen hozzájárul ahhoz, hogy érettebben vagy éppen kissé másképpen állnak hozzá az élethez, mint egy átlag tini. Szóval ez abszolút elfogadható.

Viszont vannak részek és írói megoldások, amik kifejezetten tetszettek. Például az ötlet, hogy Flóra anyukájának múltjába is belátást kapunk, illetve maga a D.A.C. megalapítása. Sajnos erről nagyon keveset tudunk, olvastam volna róla még, hogy hogyan miképp alakult akkor ez. A karakterek összességében nézve rétegeltek, szerethetőek vagy utálhatók, és fejlődnek. Ami egy sorozat szempontjából igen fontos.

Hát így összegezve azt tudnám mondani, hogy a sorozat (az első regény első felétől eltekintve) olvasható és egyre jobban megírt, plusz a cselekményszálak is hatásosan tekeregnek. Kellő izgalom és kellő feszültség van a könyvekben, és hál’ istennek a való életről szólnak, azt mutatják be, hogy milyen a mai fiatalok élete, nem pedig egy álomvilágba visznek minket. A sorozatok azon nagy hibái, hogy unalmasan mutatják be a mindennapokat, itt szerencsére meg sem találhatóak. Érdekes, és a mai társadalom problémáiról szól, olyanokról, amikről igenis beszélnünk kell. Legyen az a fiatalok szocializálódása, a suli hierarchia, etnikumi kérdések, vagy épp csak az, hogy egy tinédzser hogyan válik felnőtté. Szerelmek, őszinte és hamis barátságok, családi kapcsolatok. Minden megtalálható benne, mint a való életben. Az is nagy szó, hogy az írónő nem kreál mindenből plusz problémát, hogy tíz oldallal még több legyen, hanem pontosan annyi oldalt szentel a témáknak, amennyit azok igényelnek. Nincsenek felesleges és erőltetett „drámák”. A regények végei pedig kifejezetten ütősre sikerült függővégek. Nem is nagyon tudnám megmondani, hogy akkor most mi is lesz a vége, ezért mindenképpen elolvasom majd a többi részt is. Nektek is csak ajánlani tudom!

Ja, majd elfelejtettem; a könyvet borítójáról teória is újra megdőlt. Ha tehetitek, valamibe csomagoljátok bele. Jobb lesz.

Tina