John Green írói munkásságát már több cikkben is istenítettem, legtöbben (köztük én is) a legutóbbi könyvéből készült Csillagainkban a hiba filmváltozatának hatalmas sikere óta ismerik. Azóta megérkezett a mozikba a másik híres könyvének filmváltozata, a Papírvárosok. Sajnos a könyvet még nem tudtam elolvasni, ezért egyelőre fogalmam sincs, mennyire hű az eredeti műhöz az adaptáció, de a Csillagainkban a hibából és abból kiindulva, hogy Green végig részt vett a film elkészítésében, feltételezem, hogy nagy változtatások nem történtek.
A Papírvárosok főszereplője Quentin (Nat Wolff), egy végzős középiskolás srác, aki azóta, amióta gyerekkorukban Margo (Cara Delevingne) beköltözött a szomszédba, meg van róla győződve, hogy a lány az ő csodája. Bár gyerekként legjobb barátok voltak, ahogy telt az idő, Margóból egyre nagyobb kalandor vált, míg Quentin a veszélyeket kerülvén, mindig inkább a megszokottat és a biztosat választotta. Így Margo rövidesen új barátokra tett szert, ő lett a legnépszerűbb lány a suliban, elképesztő kalandokba keveredett, Quentin pedig lemorzsolódott a lúzerek közé két legjobb barátjával, Bennel (Austin Abrams) és Radarral (Justice Smith). A középiskola utolsó évének végéhez közeledvén Quentin már nem is számít rá, hogy Margóval egyáltalán beszélni fognak még az életben, hiszen a főiskolának köszönhetően jövőre már úgyis mindenki szétszéled az országban. Ám egy este Margo váratlanul megjelenik az ablakban, és kéréssel fordul Quentinhez: segítsen megbosszulni, hogy a pasija megcsalta egy barátnőjével. A küldetés áldozatai közé tartozik még az ex legjobb haverja, és Margo legjobb barátnője, mivel ők tudtak a dologról, és eltitkolták a lány elől. Quentinnek eszében sincs az éjszaka közepén elkötni az anyja kocsiját, és betörni az osztálytársaihoz, de tudja, hogy ez az egyetlen esélye, hogy javítson a kapcsolatán Margóval, így beleegyezik.
Az este folyamán Quentin belekóstol Margo őrült életébe, ahol többek között kocsikat csomagolnak fóliába, döglött halakat hagynak az ágy alatt, és szemöldököket borotválnak le. Margo többször is elmondja a fiúnak, hogy meg kell tanulnia kilépni a komfortzónájából, hiszen úgy kéne éreznie magát mindennap, mint ahogy a kalandos estéjükön. Quentin bizakodva fekszik le az ágyba, remélvén, hogy másnaptól minden megváltozik. Igaza is lesz, de nem úgy, ahogy ő gondolta. Másnapra ugyanis Margo eltűnik, senki nem tudja, hová.
Margónak minden kalandja előtt szokása jeleket és rejtvényeket hagyni, amelyekből kiderül, merre jár. Ezúttal úgy tűnik, Quentin a kiválasztott, mivel a jelek mintha neki szólnának. A fiú megszállottan próbálja megfejteni az üzeneteket, majd Bennel, Radarral, Margo tévesen meggyanúsított barátnőjével (Halston Stage) és Radar párjával (Jaz Sinclair) útnak indulnak, hogy megtalálják Margót.
A Papírvárosok nem egy Csillagainkban a hiba 2, erre senki ne számítson. Egyrészt a történet kevésbé romantikus, és kevésbé tragikus. A Csillagainkban a hiba olyan katarzisélményt okoz, hogy azt évek múlva is újra meg újra meg fogom nézni. A Papírvárosok sokkal inkább egyszernézős film, de az az egyszeri megnézés nagyon megéri. Egy tipikus kamaszkori történet, amikor a lúzer fiú beleszeret a legmenőbb lányba, emellett a legjobb barátaival nehezen dolgozza fel, hogy mindjárt vége a sulinak, és nem fognak minden napot együtt tölteni. De van olyan értéke, amit egyáltalán nem biztos, hogy a többi tinifilm fel tud mutatni: egy nagyon fontos, nagyon szokatlan, és nagyon hasznos üzenet (amiről majd később).
Sajnos spoiler nélkül nem lehet mélyrehatóbban elemezni a Papírvárosokat, annyit tudok róla mondani, hogy érdemes megnézni fiúknak és lányoknak egyaránt, nem csak kamaszkorban (sőt, minél idősebb az ember, annál jobban megérti az üzenetét), szórakoztató, a színészek tehetségesek, és kivételesen tényleg fiatalok játszanak fiatalokat, rengeteg a humor, igazi coming of age történet. Alig várom, hogy ezek után elolvashassam a könyvet is.
És akkor most merüljünk el kicsit a film végi üzenetben, az előzetes alatt spoileresen folytatom, úgyhogy innen csak azoknak ajánlom, akik olvasták a könyvet és/vagy látták a filmet.
„Micsoda csalóka dolog is azt hinni, hogy egy személy több lehet, mint egy személy.” Ez a mondat, és az egész film vége baromi lehangoló tud lenni elsőre. A moziban az előttem ülő tinédzserlányok teljesen fel voltak háborodva a film végén („Dehát egy így tök szar, össze kellett volna jönniük!”), és nem mondom, hogy nekem sem volt hirtelen túl szomorú a lezárás. A történet végén Quentin ugyan megtalálja Margót, de kiderül, hogy a lány egyáltalán nem akarta, hogy a fiú utánajöjjön, ezzel bizonyítva szerelmét, csak azért hagyott nyomokat, hogy az otthoniak tudják, jól van.
Amikor pedig Quentin szerelmet vall, kis híján lehülyézi, hiszen hogyan hiheti a fiú, hogy szerelmes belé, nem is ismeri (és ebben a lánynak igaza is van). Quentin számára itt derül ki, hogy Margo nem egy különleges csoda, egy tökéletes lány, hanem egy kissé önző és felelőtlen kalandor kamasz, aki próbálja megtalálni önmagát. A fiú megérti, hogy igazából nem Margóba volt szerelmes, hanem a róla formált ideálba. Mégis, az utazás nem volt értelmetlen, a legjobb barátaival töltötte az utolsó hetet, és végre ő is maga mögött tudhat pár izgalmas kalandot.
Persze minden ember azért drukkolt, hogy szerencsétlen srác karjaiba omoljon az imádott lány egy “Tudtam, hogy rámtalálsz!” felkiáltással. Utána mosolyogva mehetünk haza a moziból, hogy jajj, de kis aranyos történet. Majd két hónap múlva már a film címére se emlékszünk, mert beleolvad az összes többi tinédzserfilm halmazába. Én nem mosolyogva jöttem ki, inkább enyhe ürességgel a lelkemben, és nem is tudtam hirtelen eldönteni, hogy elégedett vagyok-e a lezárással. De azt hiszem a tény, hogy két napja ezen gondolkozom, és erről beszélgetek az emberekkel, bizonyítja, hogy valamit tud ez a lezárás. És minél többet agyalok rajta, annál jobban tetszik ez a csavar.
A lezárás hirtelen fájdalmasan realista, emlékezzünk vissza, hogy szinte mindenkinek volt a középiskolában egy idealizált szerelme, akivel lehet, hogy négy mondatnál többet sose beszélt, de mégis meg volt róla győződve, hogy összetartoznak. Majd pár év múlva visszanézve arra gondolunk, hogy “úristen, rettenetes párost alkottunk volna.” Csak képzeljük el Margót és Quentint együtt: az egyiket az örök kaland, a felelősség teljes hiánya, a veszély és a függetlenség élteti, a másiknak komoly tervei vannak, karriert akar építeni, családot alapítani, fontos neki a biztonság, a hűség és az állandóság. Ez a két ember csak ártani tudna egymásnak. Vagy valamelyikük feladná önmagát, vagy mindketten komolyan sérülnének az állandó konfliktusok által. Bár elsőre lehet, nem tűnik fel, de ez a történet a lehető legpozitívabban zárult. Quentin és a barátai részt vettek egy életre szóló kalandban, a fiú kilépett a komforzónájából, és túltette magát Margón. Rájött, hogy az élete igazából nem is olyan rossz, és készen áll a jövőre. Kell ennél jobb befejezés?
Szóval mindenki tegye túl magát a hirtelen jött csalódáson, és gondolkodjon el az üzeneten, mert mindenkire nem egy, hanem rengeteg csoda vár az életben, csak észre kell venni a jeleket.
