Idén is kiosztják a filmszakma legrangosabb elismerésének számító Oscar-díjakat. A ceremónia február 22-én vasárnap lesz, és csak találgatni lehet, kik visznek haza arany szobrocskát az est végén. Az Oscar még mindig nagy hatalommal bír, ráadásul minden évben filmek készülnek abból a célból, hogy elnyerjék az Akadémia tagjainak tetszését. Ám most már szinte minden évben előkerülnek azok a durva, de egyértelműen bizonyítható vádak, hogy az egyébként anonim Oscar-bizottság öreg, fehér, konzervatív férfiak gyülekezete.

Rengeteg probléma merül fel a díjazás kapcsán: az afro-amerikaiak rettenetesen alul vannak reprezentálva Hollywoodban, és általánosságban a jelöltlistán is. Tavaly az amerikai  rabszolgatartás szörnyűségeiről szóló 12 év rabszolgaság lett az év filmje, ám sokak szerint ez csak a korábbi vádak kivédése miatt történt. Emellett észrevehetően kiesnek a jelölésből az innovatívabb, kortársabb felfogású filmek, amelyek lehetnek akármilyen jók, nem a megszokott sémák szerint működnek. Nincs továbbá vígjáték kategória (míg az Oscart megelőző Golden Globe-on igen), ami teljesen elavult értelmezés szerint nézi le a komédia egyáltalán nem könnyű műfaját. Sokáig sorolhatnám az év filmes eseményének hibáit, ám én most a problémák egyik szűk szeletét veszem górcső alá: nők a “legjobb film kategóriában”.

Hol vagyunk mi nők a filmekben? Legalább a társadalmunk felét nők alkotják, és a mozilátogatók jelentős része szintén nő. Ezen a ponton érthetetlen, hogy az év filmjének jelölt 8 film miért kizárólag férfi főhősöket sorakoztat fel.

Nézzük a jelölteket:

Amerikai mesterlövész: valós történeten alapuló háborús film, magányos férfi hőssel, akinek nehéz döntéseket kell meghoznia.

Birdman: vígjáték egy egzisztenciális válságban szenvedő színészről, aki ráadásul másik színésztársával rivalizál.

Sráckor: egy kisfiú felnőtté válásának történetét követhetjük végig, 12 évet ölel fel a filmdráma.

Selma: Martin Luther King 1965-ben csatlakozott az alabamai Selma városából induló felvonuláshoz az afroamerikaiak személyiségjogaiért harcolva, és ezt a történetet dolgozza fel a film.

A mindenség elmélete: Stephen Hawking életrajzi filmje, amely a betegségével való szembesülését és a feleségével való viszonyát mutatja be.

A Grand Budapest Hotel: főszerepben egy talpig úriember hotel főportás, aki szinte apafigurát tölt be egy fiatal londiner fiú életében.

Whiplash: Egy fiatal dobos srác és a szadista tanárának a kapcsolatát mutatja be a film, arra keresi a választ, hogy ki meddig hajlandó elmenni a siker érdekében.

Kódjátszma: életrajzi dráma a matematikus zseni Alan Turing-ről, aki a második világháború alatt csapatával feltörte a nácik híres Enigma kódját.

Mindegyik film kivétel nélkül férfiak szenvedését, hősi cselekedeteit, válságait, konfliktusait mutatja be. A Kódjátszmáról és A mindenség elméletéről legalább annyit el lehet mondani, hogy erős és kidolgozott női mellékszereplői vannak.

A legjobb színésznő kategória jelöltjei: Marion Cotillard (Két nap, egy éjszaka), Reese Witherspoon (Vadon), Julianne Moore (Still Alice), Rosamund Pike (Holtodiglan), Felicity Jones (A mindenség elmélete)

De vajon miért hiányoznak a listáról a női főszereplős filmek? Ennyivel unalmasabbak lennénk? Kétlem. Mégis a nők többségükben a mai napig mint a férfi jutalma vagy megrontója szerepelnek a filmekben, és kevés önállóságot kapnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem született idén is rengeteg olyan izgalmas, női főszereplős film, amelyet jelölni lehetett volna. Csak hogy egy-két példát mondjak: Vadon, Still Alice, Holtodiglan, Két nap egy éjszaka, Nagy szemek. Érdekes, hogy míg a januári Golden Globe-on nem egy feminista kinyilatkoztatást hallhattunk, és mindenki a hollywoodi női szerepek bővüléséről beszélt, az Oscar-díjra idén is csak a gazdag fehér férfiak partijaként hivatkoznak a szakmabeliek. Ideje lenne kicsit felkavarni az állóvizet, mert elbírna a mozivászon jóval több emlékezetes női karaktert.