Az időutazás az egyik legizgalmasabb és legérdekesebb téma. Egyben az egyik legveszélyesebb is. Ha ez szeretnénk feldolgozni (akár filmben vagy könyvben), mindig számolnunk kell azzal, hogy valamit elronthatunk, valami nem lesz eléggé érhető, esetleg hiteltelen lesz, vagy kusza. Így mindenre oda kell figyelnünk, főleg akkor, ha a jelenből utaztatjuk vissza a karaktereinket a múltba, hiszen minden ilyen esetnél megváltozik a jövő, azaz az a jelen, ahonnan a karakterek elindultak. Könnyen érhető? És ez még csak a kezdet.

Hiszen arra is figyelnünk kell, hogy érthető legyen az egész cselekmény, viszont azért maradjanak homályos részek, mivel az érdeklődést is fenn kell tartanunk. Ha többrészes könyvben vagy filmben gondolkodunk – ami azért elég evidens, hiszen rengeteg információt kell az olvasó vagy a néző elé tárnunk – akkor arra is figyelnünk kell, hogy egy-egy rész önállóan egységes legyen, de beleilleszkedjen mondjuk egy trilógiába, tehát egységet alkosson a másik két résszel. Persze ez az összes könyvsorozatra vonatkozik, de ha az időutazást is belevonjuk máris egy olyan egyveleget kapunk, aminél bizony sokkal jobban oda kell figyelni a szerkezetre.

Először is a recept egy jó időutazós történethez; egy jó adag fantasy, sok-sok kidolgozott, rétegelt szereplő, egy csepp kortárs műfaj, élvezetesen tekergő történetszálak, pont elég, de nem sok romantika, élvezhető függővégek, karakterfejlődés, izgalmas cselekmény, ami nem túl kiszámítható, de nem is annyira túlbonyolított, pluszban pedig adjuk hozzá az időutazás pikáns csodaszerét. Kész; lehet olvasni!

Másodszor; tudom, hogy a kortárs könyvek többsége, vagy éppen YA könyvek (nevezzük akárhogy), mostanában nem mindig ütik meg azt a szintet, amivel a fennmaradó és értéket képviselő irodalomhoz tartozhatnának. Nos, igen. DE! Ez a trilógia bizony oda tartozik. Sokkal szívesebben adnám ezt a könyvet a fiatalabb olvasók kezébe, minthogy bármikor is ott lássam pl.: a Szürke ötven árnyalatát. Brr.

Szóval Kerstin három könyve a Rubinvörös, Zafírkék és Smaragdzöld az „iskolapéldája”, mindannak amiről eddig beszéltem.

Csak képzeld el, hogy egész életedben arra készítettek fel, hogy időutazásokat tegyél a múltban, különös és veszélyes kalandokat élj át, közben pedig teljesítsd egy titkos szervezet évszázadok óta tartó feladatát. Jól hangzik? Persze.

Akkor képzeld el most azt, hogy egész életedben tudtad, hogy az unokanővéred örökölte az időutazó gént, és te éled a teljesen „hétköznapi” életed. Boldog felhőtlen életed. Nem kell különleges misztérium órákra járnod, oda mész ahova akarsz, nem kell attól tartanod, hogy bármelyik pillanatban egy másik évszázadban találod magad, annak minden veszélyével és szépségével egyaránt. Nem vagy része egy nagyobb tervnek. Nem titkolóznak előtted és nem kell parancsokat teljesítened.

Na, ha ezeket mind elképzelted, akkor figyelj; te örökölted az időutazó gént, nem az unokanővéred. Neked kell helytállnod mindenben, amit ő tanult meg helyetted. Neked kell feladnod az életedet, és élni egy teljesen másikat. Belecsöppensz egy olyan világba, ahol hiába te vagy az egyik kiválasztott, bizalmatlanok és utálatosak veled az emberek.

Mit szólnál? Gwendolyn alig meri elhinni, hogy ilyen tévedés történhetett. És akkor még nem is sejt semmit... Gideon de Villers, a másik időutazó pedig csupán egy beképzelt hólyagnak tűnik, aki túlzottan fontosnak tartja saját magát. Így kezdődnek el a kalandjaik időn és téren keresztül, és az utazás végén várja őket a nagy igazság. De vajon az az igaság? Vagy egy újabb titok? Sikerülhet kinyomozni minden szálat, miközben valaki a múltból és valaki a jelenből igazgatja azokat?

Ha elolvasod, kiderül. Ha nem? Akkor majd elolvasod, és aztán visszamehetsz a múltba közölni a múltbéli éneddel, hogy már előbb el kellett volna olvasnod.

Ha megkérdezi miért, csak ennyit mondj:

Szereted az időutazás témáját, az ezzel járó bonyodalmakat és nem zavar, ha gondolkodnod kell, rajongsz a titkos társaságokért, akik akár létezhetnek is, kedveled a művészetet és a régebbi korokat, szereted az olyan karaktereket, akik nemhogy nem idegesítőek, de hús-vér ember módjára hibáznak és cselekszenek. Kedveled a vízköpődémonokat még akkor is, ha eddig nem kedvelted őket (miután ezt a sorozatot elolvasta imádni fogja úgyis!). Szeretsz az első szerelemről olvasni (nem aggódni, elviselhető mennyiség) és érdekel egy jól megírt, élvezhető és érdekes, ugyanakkor kedves történet, amiben mindig jelen van a humor.

Jó, igen bevallom, szeretem ezt a trilógiát, így kissé elfogult vagyok vele. De, mint már fent is említettem Kerstin remekül megoldotta, hogy hogyan lehet fenntartani az olvasó érdeklődését három köteten keresztül, még akkor is, ha a közben már ki kell, hogy derüljön ez-az. Az időutazók családfáját, az időutazásokat, a jelen, a jövő és a múlt összefonódását és a szereplők nyomozását. Minden a helyén van, minden érthető. A „gonosz” eléggé gonosz, az érzelmek jól átjönnek. Ez is azt bizonyítja, hogy ezek a regények milyen jól lettek megírva, és hogy mennyire odafigyelt az író a fent leírtak mindegyikére. Egyszóval ez egy kifejezetten jól sikerült mű. Nyilván használt a recept.

Szóval, csak ajánlani tudom!

U.I.: Csak akkor olvasd el, ha rendelkezésedre áll már mind a három kötet és nincs más dolgod. Tényleg.

Mózes Tina